A szűk egy órás tombolás után kiderült, hogy a kisszínpad használhatatlan, a másfélórás csúszás pedig már behozhatatlan, mert érkezik a Crystal a nagyszínpadra. A rendezők úgy döntöttek, a Bourbon Street toljon egy rövidprogramot a nagyszínpadon én/mi meg törölve. A Bourbon Street-iek azonnal felajánlották: megfelezik még azt a rövid programot is csak menjek fel.... Nagyon szép gesztus volt, amit innen újra köszi, de nyilvánvaló volt számomra, hogy a két dobszerkó áthordása, belövése, lepakolása teljesen értelmetlenné tenné az egészet, mi kb. 18 percet a BS meg kb. 23-at játszhatott volna, ezért inkább lemondtam. A folyamatos, és profi színvonalú programegyeztetés/átszervezés - hiszen sporteseményeket is törölni kellett -  közben kiderült, másnap, szombaton lesz egy kb. egyórás "lyuk" az eredményhirdetés és a Mustang Grapes között!!!!! Kádár Robi - a Bourbon Street énekese és a kisszínpadi produkciók szervezője - istencsászárrá változott, megmentve az "Orliczki-duót" és megvigasztalva azt a jó pár "rajongót" aki miattunk jött el (najó nem csak miattunk deazé' sokan villáztak nekünk).

A szombatra áttolódott műsorról Tokaji Edit tollából olvashattok,a Tiszaújvárosi Krónika 201.08.12-i számában:

Orliczkiék

A színpadon apa és fia

Az eredeti programterv szerint pénteken lépett volna a kisszínpadra Orliczki Frigyes, a vihar azonban átírta a forgatókönyvet. Másnap viszont semmi sem hiúsíthatta meg, hogy Frici és fia megállítsa, leültesse, egy kis elmélyülésre késztesse az embereket. Egy szál gitárral, és egy dobszerkóval.

- Most először lépsz fel a fiaddal együtt. Ki izgul jobban?
- Biztos, hogy én. Minden fellépés előtt izgulok, most pedig még inkább. Májusban jött a fiam ötlete, hogy játsszunk együtt, megpróbáltuk, és úgy tűnt, ebből nagyon jó dolgok is kisülhetnek. A mai műsorban először a saját dalaimat játszom, majd az egy éve elhunyt Cseh Tamás emléke előtt tisztelgek, s az utolsó harmadban jön a színpadra a fiam is. Hát persze, hogy izgulok.
- Tőled nem áll távol az együttzenélés, hisz több csapatnak tagja voltál már. Hánynak is?
- 18 éves koromban lettem tagja a művelődési központban működő Szivárvány színpadnak, a zenével való kapcsolatom is ott kezdődött. Meghatározóak voltak a Mobil ifjúsági klubban töltött évek, aztán az Olasz Gyula által életre hívott Napsugár együttes, amellyel egész Kelet-Magyarországon óriási sikereket arattunk. Aztán a Pit Blues Terriers két formációja, amellyel a Triatlon Nagyhét nagyszínpadán háromszor is felléptünk. Volt egy No Rules időszakom is, de ezek mellett ez az egy szál gitáros verzió mindig létezett. Ez egy teljesen más stílus, nem a pörgésről szól, hanem épp arról, hogy néha meg kell állni, meginni egy sört, és elgondolkodni kicsit. Ennek a műfajnak a kisszínpad tökéletes helyszínt teremt a maga klubos, családias jellegével.
- Ez azt jelenti, hogy nem is gondolkodsz már zenekarban?
- Nagyon szeretek csapatban zenélni. Abszolút csapatjátékosnak tartom magam, de a csapatépítés nem az erősségem. Ha bekerülök egy társaságba, és látom az irányt, gőzerővel hajtok, viszont a szervezésre, egyeztetésekre nem vagyok igazán alkalmas. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 26 éve ugyanazon a munkahelyen dolgozom főállásban, a zenélés nálam mindig a szabadság terhére ment. Időben tehát nem bővelkedem, valószínű, hogy nem fogok zenekart szervezni, azt viszont nem lehet tudni, hozzácsapódom-e még egy csapathoz valamikor.
- Remélhetőleg arra van időd, hogy újabb és újabb dalokat írj…
- Mindig vannak dalok, amelyek forgolódnak, mozgolódnak a fejemben, aztán egyszer csak összeállnak. Nemrég készült el a Szoborfák című dalom, amely Vereb Vean András legújabb dokumentumfilmjének lesz a címadó dala. Andrással ez már a negyedik közös munkánk, legutóbb a Malom című filmjébe írtam főcímdalt. Nem lehet tudni, milyen felkérések, lehetőségek találnak még meg a jövőben, de a zenélés valamilyen formában biztosan mindig megmarad. Talán éppen a fiammal, akire egyébként nagyon büszke vagyok.
T. E.